kapubanner for mobile

Gyorsítják a rehabilitációs felülvizsgálatokat

Az Emmi ombudsmani vizsgálat nyomán készített javaslatot a megváltozott munkaképességű munkavállalók rehabilitációs felülvizsgálatának felgyorsítására. Még mindig 68 ezren várnak felülvizsgálatra, pedig a rendszer már 2012 eleje óta működik.

A javaslat szerint kisebb szakértői bizottságok (3 fő), kevesebb érintettel akarnak majd személyesen is találkozni, hogy gyorsítsák a felülvizsgálatok ütemét, írja a Népszava. „A minősítések elvégzése terén felhalmozódott vizsgálati hátralékok akadályozzák az ellátórendszer zökkenőmentes működését, ezért mielőbbi felszámolásuk kiemelt jelentőséggel bír”. - áll a tárca módosítás indoklásában.

Például nem kell újra részt vennie a vizsgálaton annak, akiről előzőleg ugyanennek a szervezetnek egy bizottsága már kimondta, hogy egészségromlása végleges, vagy orvosi leletei alapján egyértelműen eldönthető, hogy alkalmas-e munkavégzésre vagy sem.

A rehabilitációs hatóságok első fokon 101 408 döntést hoztak meg 2012. július 1-jétől 2015. március 31-éig. Az érintettek 9 százaléka nem szerzett jogosultságot a további ellátásokra, közel 38 ezer ember részére rehabilitációs ellátást, míg 63 500 fő részére rokkantsági ellátást állapítottak meg, írja a Napi.hu.

Népszava/Napi.hu
Eseményajánló