kapubanner for mobile

Harc a feketén dolgozó utazásszervezők ellen

Nyolc Zala megyei utazási iroda megelégelte a turistautakat feketén szervező konkurenciát. A keszthelyi ügyészségen feljelentést tettek több illegálisan dolgozó utazásszervező ellen - tudósít a Népszabadság.

Nyolc Zala megyei utazási iroda - feltételezve, hogy illegális szervezőkhöz köthetők a jogilag és szakmailag kifogásolható hirdetések - közösen hadat üzent a feketén dolgozó konkurenciának: összegyűjtöttek több gyanúsnak tűnő ajánlatot, s feljelentést tettek a keszthelyi ügyészségen.

Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője szerint nem csak zalai problémáról van szó, az ország minden pontján, s már évek óta súlyos károkat okoznak a szakmában az illegális szervezők. Hozzátette: mintegy 1200 engedéllyel rendelkező iroda működik jelenleg az országban, s óvatos becslések szerint is több tucatra tehető azoknak a száma, akik rendszeresen hirdetnek illegálisan utakat. A szóvivő szerint évek óta küzdenek ellenük, ám kevés sikert értek el.

Kathi Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője elismerte: eddig nem volt hatékony az illegális utazásszervezők felderítése, egyetlen ügyet sem sikerült "felgöngyölíteni". Szerinte azonban javulhat a helyzet, hiszen októbertől a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal a feladatokat megosztva, együttműködve vizsgálja ki a panaszokat.

Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár a lapnak jelezte, hogy az önkormányzati tárca turisztikai szakállamtitkársága már javasolta az illegálisan végzett utazás-szervezések miatt kiszabható szabálysértési bírság jelentős megemelését. Emellett pedig jelenleg is tart a hatósági eljárások, hatáskörök szabályozásának átfogó felülvizsgálata, ami várhatóan jövő év első fél évében fejeződik be.

Népszabadság
Eseményajánló