Hasznos elbocsátások a szegedi klinikai központban?
Bizonyos megtakarítások révén ugyan javult a szegedi egyetemi klinikai központ pénzügyi helyzete, de változatlanul további gazdálkodási szigorra van szükség, elbocsátások is várhatók - értesült a Magyar Rádió.
Mint Harmatha Ivett kincstári biztos elmondta, a lejárt határidejű adósságállomány összege csökkent a szegedi klinikai központban, de még így is meghaladja az egymilliárd forintot. Ráadásul ez a javulás sem elsősorban a megszorító intézkedések következménye, hanem a szállítókkal való megegyezés, illetve a kedvező állami intézkedések hatása.
A kincstári biztos szerint takarékosság, vagy más szóval szándékos spórolás nélkül gyors ütemben visszaállhat a korábbi helyzet, ezért le kell fékezni az elkerülhető beruházások megvalósítását, csökkenteni a dologi kiadásokat és a létszámot is.
Az adminisztratív személyzet jelentős leépítését vonja maga után a hivatalosan október elsejétől életbelépő szegedi egészségügyi integráció: a kórház, rendelő és klinika összevonása. Mindezt azonban úgy kell véghezvinni, hogy a gyógyító munka feltételei ne romoljanak Szegeden, sőt a betegek csak a hasznát lássák az átszervezésnek- hangsúlyozzák a klinikai központ vezetői.
Magyar Rádió

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?