kapubanner for mobile

Híd a munka világába: lesz nyomozás

Bár kikerült a projekt az uniós elszámolásból, mégis vizsgálódik a Csalás Elleni Európai Hivatal az Országos Roma Önkormányzat irányítása mellett zajlott Híd a munka világába program ügyében - tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap szerint az uniós hivatal kihallgatta a szervezet volt elnökét.
A hátrányos helyzetű cigányok munkába segítésére indított program során ugyanis annyi szabálytalanságot követett el az ORÖ, hogy az eredeti tervek ellenére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) meg sem kísérelte lehívni a projektre rendelkezésre álló európai uniós forrást. Ez azt jelenti, hogy teljes egészében a hazai költségvetés finanszírozta a felzárkóztatási programban elköltött 1,6 milliárd forintot.

Közben az adó- hatóság tovább nyomozna az ügyben. A Híd a munka világába program okán tavaly május elején rendelt el nyomozást a Fővárosi Főügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt.


Magyar Nemzet
Eseményajánló