kapubanner for mobile

Hol van az egymillió új munkahely?

Több mint egy évvel a választások után még mindig nem látszik, hogyan lesz itt tíz év alatt egymillió, ebből a kormányzati ciklus végéig, 2014-re pedig háromszázezer új munkahely - írja a Népszabadság. A lap az eddigi lépések alapján "számol el" a következményekkel.

A munkahelyek számának vártnál lassabb emelkedéséért nem lehet csak a kedvezőtlen világgazdasági környezetet okolni - írja a lap. A válságadók tavalyi, visszamenőleges hatályú bevezetésének hatására több ezer munkahely szűnt meg az érintett cégeknél, a pénzügyi, az energetikai és a kereskedelmi szektor vállalkozásai részben elbocsátásokkal igyekeztek kigazdálkodni a pluszterhet. Hasonlókra kell számítani a most szeptembertől hatályba lépő chipsadónál is. Az évi 150 milliárd forintos forgalom mellett 30 milliárdos extra közteher előteremtése újabb több száz ember állásába kerül majd.

Népszabadság

Eseményajánló