kapubanner for mobile

Hosszabbított nyitva tartással kerüli el az elbocsátást az IKEA

Meghosszabbítja nyitva tartását a svéd IKEA bútoráruházlánc magyar érdekeltsége a vasárnapi zárva tartási kötelezettség hatályba lépésével egyidőben - nyilatkozta a Világgazdaságnak Varga­-Nagy Eszter, az IKEA Magyarország PR felelőse.

A belső működés átszervezése és a nyitvatartási idő módosítása mellett döntött az IKEA Magyarország a parlament által decemberben elfogadott vasárnapi pihenőnap bevezetése után - értesült a gazdasági lap az IKEA-tól. Így előzik meg a vasárnapi szünnap miatt esetlegesen kieső bevételt. A budaörsi, valamint a zuglói áruház dolgozóira továbbra is teljes mértékben számítanak.

Hozzátette: a vállalat az elbocsátások elkerülése érdekében is döntött a nyitva tartás meghosszabbítása mellett.

A tegnap közzétett számok szerint az IKEA globálisan rekord árbevételt ért el, Magyarországon, Kínában és Oroszországban érték el a legnagyobb fejlődést.

A beszámolóból pontosan nem derül ki, mennyivel hosszabbítanák meg a nyitva tartást. Jelenleg a két hazai áruház 9-21 óra között tart nyitva, bár az étterem a budaörsi egységben már 8:30-kor kinyit.

Korábban 10-22 óra között voltak nyitva az üzletek, de 2013. szeptember 1-jén egy órával eltolták ezt a nyitvatartási sávot, azóta késő este már nem lehet vásárolni náluk.

Világgazdaság/Hvg.hu
Eseményajánló