Improvizáló vezetők
Az ERFO Nonprofit Kft. középvezetői megváltozott munkaképességű dolgozók munkáját irányítják, ezért fontos, hogy jó kommunikációs megoldásokat találjanak a mindennapokban. November 28-án tartott szakmai fórumuk az improvizációs színházból tanulható technikákra támaszkodott és a Momentán Társulat színésztrénere vezette. Az improvizációs tréning alkalmazása Magyarországon egyedülálló kezdeményezés ezen a területen.
Az ERFO 45 középvezetője országosan 800 megváltozott munkaképességű dolgozó munkájában vesz részt naponta. A cég középvezetői egy európai uniós támogatással megvalósuló képzésben vesznek részt 400 megváltozott munkaképességű dolgozóval együtt. A képzés célja a megváltozott munkaképességű munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének megerősítése és a középvezetők továbbképzése.
A program egyik állomása volt a budapesti szakmai fórum, melynek fókuszában a kreativitás felszabadítása és az együttműködés fejlesztése, a közös pontokra építő kommunikáció állt. A rendezvény a TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 Rehabilitáció, Érték, Változás (RÉV) keretében valósult meg, melynek célja, hogy képzéssel és szolgáltatásfejlesztéssel segítse a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetét.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?