Jogszerűtlen a hejőcsabai cementgyár elfoglalása
A Miskolci Járásbíróság 2014. február 11-i végzésében elutasította a Magyar Cement ingatlan kiürítése iránti kérelmét, és végzésében a miskolci jegyző sem minősítette jogszerűnek a gyárfoglalást, "határozatában azt mondta ki, hogy a birtokvita elbírálása a bíróság hatáskörébe tartozik".
A svájci érdekeltségű Holcim továbbra is jogszerűtlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Cement (MC) Kft. erőfölénnyel elfoglalta a hejőcsabai cementgyárat, az MC hivatkozásával ellentétben sem a Holcim, sem az általa megbízott biztonsági szolgálat nem ismerte el a gyárfoglalás jogszerűségét.
A Holcim minden, de kizárólag csak törvényes eszközt megragad arra, hogy érvényt szerezzen a bíróság végzésének, és "légből kapottnak" tartja azt, hogy az MC a közeljövőben újraindítja a termelést a hejőcsabai gyárban.
Az MC korábban azt közölte, hogy a jegyző határozata értelmében, törvényesen vette birtokba az üzemet, mert Miskolc jegyzője elutasította a Holcim birtokvédelmi kérelmét.
A Miskolc hejőcsabai városrészében lévő cementgyárban 2011-ben állt le a termelés. A két társaság idestova húsz éve pereskedik egymással.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?