kapubanner for mobile

Káosz az iskolákban?

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint három héttel iskolakezdés után is még kaotikus állapotok vannak az iskolákban a köznevelési törvény tanévkezdéskor életbe lépő több változása miatt, mondta Galló Istvánné.

A kaotikus állapotok oka az, hogy az új munkaszervezési formát nem próbálták ki előzetesen, és nem volt elegendő idő a felkészülésre, valamint a tankerületi vezetők az esetlegesen üres státuszokat nem töltik fel, és nem vesznek fel pedagógusokat - mondta a szakszervezet elnöke.

Az érdekvédő szerint a kormány először tudatosan megosztotta a társadalmat, most pedig a pedagógusokat, akik az új pedagógus életpálya modell kapcsán szembesülnek azzal, hogy az új kereseti besorolás nem ismeri el az általuk végzett többletmunkát, a jobb minőségi munkát, és azt a többlettudást, amit több tízezer pedagógus megszerzett a különböző továbbképzéseken.

Galló Istvánné kiemelte: az egésznapos iskola feltételei sincsenek meg, a szülők kérelmének elbírálása, hogy elvihessék gyermeküket az iskolából korábban, sok esetben szubjektív.

Álláspontjuk szerint nem voltak megfelelő számítások arról, hogy az állami fenntartásba vétel mennyibe kerül, és arról sincs kimutatás a szakfelügyeleti rendszernek milyen költségei lesznek.

A kormánnyal kötött sztrájkbizottsági megállapodásban a PSZ nem mondott le a nyomásgyakorlás eszközéről. A PSZ akkor él ennek eszközével, ha az reális, és megvalósítható célokért történik, s kész együttműködni az ilyen törekvéseket felvállaló szervezetekkel.

Eseményajánló