kapubanner for mobile

Késhet a pedagógus-életpályamodell az IMF miatt

Elhalaszthatják a jövőre esedékes, jelentős béremelésekkel járó pedagógus-életpályamodell bevezetését az IMF követelési listájára hivatkozva - írja a Népszava. Bár a halasztásról sem az oktatási államtitkárság, sem Pedagógusok Szakszervezete nem tud.

Orbán Viktor miniszterelnök a Liga Szakszervezetek ülésén azt állította, hogy "előkelő helyen" szerepel az IMF listáján a pedagógus-életpályamodell bevezetésének elhalasztása. A Népszavának Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke megerősítette az információt, az oktatási államtitkárságon ugyanakkor a lap szerint nem tudnak a halasztásról, ahogy a Pedagógusok Szakszervezete és a Népszava által megkérdezett kormánypárti képviselők közül sem hallott senki erről.

A Széll Kálmán Terv 2.0 azonban pedzegetette a halasztást. E szerint csak 2014 januárjától vezetik be az életpályamodellt, ha a feltételek nem adottak. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig azt mondta: a gazdasági körülményeken múlik a bevezetése - írja a lap.

A PDSZ elnöke attól tart, hogy ha meg is valósul a béremelés, addig fog húzódni, míg évek múltán már nem sokat fog érni a többletbér, hiszen a "versenyszféra már most elmegy mellette".

Népszava
Eseményajánló