kapubanner for mobile

Kezdhetnek aggódni a cégek, hogy a BYD elszívja előlük a munkaerőt?

A szegedi BYD HR menedzsere egy csütörtöki rendezvényen elárulta: több hónapos kínai tanulmányútra küldték a már felvett magyar mérnököket. A Délmagyar regionális hírportál cikkéből kiderül, mikortól toborozzák a fizikai munkásokat és milyen bérekre lehet számítani.

A TIK-ben rendezték meg csütörtökön a HR Fesztet, délelőtt a BYD HR menedszere is színpadra került. Szmrtyka Viktória elöljáróban megjegyezte: a 167 ezer négyzetméteren működő gyárba minden kiszolgálófolyamathoz, sok pozícióba keresnek embereket. Sokezer munkavállalóval dolgoznak majd, egyelőre azonban mérnököket vesznek fel - írja a Délmagyar. 

Több mint száz munkavállalót Kínába küldenek 2-3 hónapra, ott tanulják a folyamatokat - mesélte a HR szakember. Az új szegedi gyárhoz teljes HR rendszert kell kialakítani, a céget nulláról kell felépíteni. Mindezt úgy, hogy a kínai kultúrával kell összeegyeztetni a magyart és megtanulni, ők hogyan gondolkodnak. 

A fizikai munkavállalókat az év második felében kezdik el felvenni. Első körben Szeged és környékéről, de később más vármegyék felé, sőt az országhatáron túlra is szeretnénk nyitni. A kínaiaknak fontos, hogy frissdiplomásokat, diákokat is meg tudjunk nyerni, ezért van együttműködésünk a Szegedi Tudományegyetemmel és a Szegedi Szakképzési Centrummal. 

Szmrtyka Viktória a bérekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: a kínaiak nagy hangsúlyt fektetnek a teljesítményre, azt jutalmazzák. A BYD bérei közép-és afeletti kategóriát jelentenek majd a piacon - fogalmazott. Elkerülhetetlen, hogy elindul majd egy verseny, de reméli, hogy ez egészséges verseny lesz, ami a szegediek és környékbeliek előnyére fog válni.

Délmagyar

Eseményajánló