Ki a munkáltató az oktatásban?
Világosan meg kell határozni a munkáltatói jogokat az oktatási rendszerben - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, írja az edupress. Az igazgatók újra jogokat kaphatnak, a kancellárok pedig vezérigazgatói szerepet töltenek be.
A pedagógusok felvétele és elbocsátása jelenleg tankerületi vezetői hatáskör, de bizonyos korlátozott munkáltatói jogokat az igazgatók is gyakorolhatnak. A miniszter szerint meg kell adni az igazgatóknak a szükséges jogosítványokat ahhoz, hogy jó főnökként és szakmai vezetőként irányíthassák az intézményeket.
Balog Zoltán a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról is beszélt, hogy az intézkedések gyorsítása érdekében erősebb jogosítványokkal látnák el a megyei irányítási szintet. Az iskolában töltött idő szabadabb kezelése is szóba került. Balog szerint megfontolandó, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szakmai és igazgatási feladatait szétválasszák és a kormányhivatalokhoz közelítsék utóbbiakat.
Balog Zoltán szólt arról is, hogy a leendő Testnevelési Egyetem megkapja majd a fejlesztéséhez szükséges forrásokat.
A kancellárokról elmondta, nem biztos, hogy már szeptemberben megjelennek az intézményekben, mivel mindenhol megfelelő embert kell találni a posztra. A kérdésre, miszerint miért nem kell se gazdasági végzettség, se felsőoktatási vezetői tapasztalat a poszt betöltéséhez, Balog azt mondta, "mert a kancellár nem gazdasági szakfeladatokat fog végezni, és nem a felsőoktatást fogja vezetni, hanem az intézmény hatékony működtetéséért felel, ami alapvetően menedzser típusú felkészültséget igényel. Gazdasági szempontból úgy képzeljük el az egyetemeket, mint a részvénytársaságokat, ahol van elnök meg vezérigazgató. Előbbi a rektor, utóbbi a kancellár".
edupress

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?