kapubanner for mobile

Kiderült, mikor állnak munkába a Fülöp-szigetekről érkezett buszsofőrök

A filippino sofőrök ugyanazt a bért kapják majd, mint a magyar buszvezetők.

Nagy a titkolózás a Fülöp-szigetekről érkezett buszsofőrök körül, januárban mindenesetre már találkozhatunk velük Budapesten - írja a Népszava. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes korábban jelezte, hogy nem tilthatják meg a szolgáltatóknak a külföldi munkavállalók foglalkoztatását, de szigorúan ellenőrzik majd az üzembiztonsági és utastájékoztatási követelmények betartását, különösen a kielégítő kommunikációhoz szükséges nyelvtudást. A lap szerint a cég ezt úgy kerülné ki, hogy először  a 100E jelű közvetlen repülőtéri járaton alkalmazná a Fülöp-szigetekről érkezett 23 buszvezetőt, ahol kevésbé lenne feltűnő, ha csak angolul beszélnek. 

A vendégmunkások az új szabályoknak megfelelően 2+1 évig maradhatnak Magyarországon. A sofőrök a külföldi előválogatás után novemberben budapesti képzési és integrációs programmal folytatták, és várhatóan január közepén kezdenek. Az Arriva kiemelte, hogy a filippino sofőrök ugyanazt a bért kapják, mint a magyar buszvezetők. 

 

Népszava

Eseményajánló