kapubanner for mobile

Komoly mérnökhiány van Magyarországon, még Romániában is magasabbak a bérek

Az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke szerint vissza kell állítani a mérnöki hivatás rangját.

A mérnök is hánycikk Magyarországon - mondta a napi.hu-nak Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke. A szakember szerint meg kell duplázni a mérnöki szakokra jelentkező hallgatók számát, mert ha nem lesz elég mérnök, akkor az ország csak összeszerelő műhely marad. Ábrahám László szerint, ha egy tollvonással rendbe tennék az oktatást, akkor is 8-10 évre lenne szükség, hogy még több mérnök kerüljön ki a felsőoktatásból a munkaerőpiacra.

Felhívta a figyelmet, hogy ha a cégek a jövőben nem találnak elég mérnököt Magyarországon, akkor leállnak a beruházásokkal és a bővítésekkel, végül tovább állnak más országokba. Az EJMSZ elnöke szerint az akkumulátorgyárak bővítésének hátránya, hogy Magyarországon a cégek a betanított munkásokat keresik, miközben az autóiparban az összes tudás a fejlesztő irodákból érkezik. Úgy látja, hogy a gyermekek korai edukációjával lehetne megoldani a helyzetet, a mérnöki hivatás rangját pedig vissza kell állítani. "Hiányzik, hogy a gyereket fülön fogja valaki és a fiatal fúrjon, faragjon. Az se baj, ha kicsap egy-két áramkört, majd legközelebb már nem fog" - jelentette ki. 

Ábrahám László szerint a mérnökhiány okai közé tartozik az is, hogy a nők nem szívesen választják ezt a pályát, pedig a női mérnökök legalább olyan jók, mint a férfiak. Mint elmondta, ma Nyugat-Európában a magyar fizetések háromszorosát, de akár ötszörösét is meg lehet keresni. Míg korábban Romániából érkeztek hazánkba a mérnökök, megfordult a trend, mert Romániában magasabbak a mérnöki fizetések. 

 

fotó: unsplash

Eseményajánló