Kötelező és korlátlan szabadságot vezetett be egy cég, ez lett a hatása
Január elseje óta minden új munkavállaló két hét fizetett szabadságban részesül, mielőtt megkezdené első igazi munkanapját a SevenRooms nevű amerikai techcégnél. A vállalat a korlátlan szabadság intézményét is bevezette.
A SevenRooms hivatalosan is megerősítette, hogy 2022. január elsejétől minden egyes új munkavállalójuk két hét fizetett szabadságban részesül, mielőtt megkezdené első igazi munkanapját. A techcég extra juttatásként fedezi az új belépők egészségbiztosítását, és bevezették a korlátlan szabadság intézményét is - derül ki a Haszon összeállításából.
Azaz bárki bármennyi szabadságot kivehet egy évben, ha a feladatait maradéktalanul elvégezte. Több kutatás is bizonyítja, hogy a korlátlan „eltávot” biztosító cégek dolgozói valójában kevesebb napot vesznek ki, mint a tradicionális szabadságolási gyakorlatot folytató vállalatok alkalmazottjai. Ezt elkerülendő a SevenRooms kötelező szabadságokat is előírt:
- azoknak a munkavállalóknak, akik kevesebb mint öt éve dolgoznak a cégnél, évente kétszer ki kell venniük öt egymást követő napot, egyszer január és június, egyszer pedig július és december között,
- ugyan ez vonatkozik azokra is, akik több mint öt éve vannak a cégnél, annyi különbséggel, hogy nekik évente kétszer 10 egymást követő napot kell pihenéssel tölteniük.
A dolgozók imádják az új „juttatásokat”: a cég idén eddig 16 emberrel bővítette csapatát, és mindegyikük kihasználta a kezdeti két hetes szabadságot.
A SevenRooms jelenleg nagyjából 200 embert foglalkoztat világszerte, munkavállalói állományát pedig nyárig további 100 fővel akarja bővíteni.
Fotó: usplash.com

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?