Közönyös és nem túl értelmes az internetes generáció?
Kutatók szerint káros hatással van az emberre az internetes kommunikáció, s kezdjük elveszíteni emberi mivoltunkat. Az információáradat közönyössé tesz és rossz hatással van agyunkra is, írja a Magyar Nemzet a The Guardian cikkére hivatkozva.
Sherry Turkle, aki az Egyesült Államok egyik legelismertebb társadalomtudósának számít, Együtt, magányosan címmel megjelent könyvében több példát hoz fel a professzor a technológia káros hatására, például a temetéseken telefonjaikat nézegető fiatalokat, vagy a közösségi oldalakon fórumozók közönyösségét. A professzor szerint a technológia lassan átveszi az irányítást az életünk felett és kezdjük elveszíteni emberi mivoltunkat. Bár az internet segítségével látszólag könnyebben és gyorsabban tudunk kommunikálni, valójában elvágjuk magunkat a valódi világtól, és helyette annak szegényes, cyber utánzatában élünk, olvasható a Magyar Nemzetben.
Nicholas Carr író a Sekélyesek című munkájában kifejti, az információáradat által agyunk egyre kevéssé képes hosszabb és bonyolultabb adathalmazok (könyvek, hosszabb esszék) feldolgozására. Mark Bauerlein, az Emory University professzora pedig "az értelmiség sötét korának" eljövetelét vizionálja A legbutább generáció című könyvében.
Nem mindenki ért azonban egyet az ellenzőkkel.
The Guardian/Magyar Nemzet

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?