Lázár: Így is túl sokan dolgoznak vasárnap
Túl sok, hogy egymillióan dolgoznak vasárnap - véli Lázár János. Ha népszavazás lesz, a kormány adott esetben tudomásul veszi a szavazók döntését.
Magyarországon 4 milliónyian dolgoznak, és közülük egy milliónyian vasárnap is, ami nagyon sok - mondta Lázár János . A miniszter szerint minden olyan lépést érdemes támogatni, ami csökkenti a vasárnap dolgozók számát.
A miniszter úgy vélte: ha a népszavazási kezdeményezésekből referendum lesz, akkor "a kormánypártok ringbe szállnak, és megpróbálják meggyőzni a választókat, illetve adott esetben tudomásul veszik a szavazók döntését".
A Népszava szerint Lázár egy bizalmas találkozón korábban azt mondta: ha népszavazás lesz a zárva tartásról, akkor a Fidesz azt el fogja veszíteni, és visszaáll a korábbi állapot, a most zárva tartó üzletek újra kinyitnak.
MTI/Világgazdaság

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?