Lemondott Esztergom alpolgármestere
A késő estébe nyúló és indulatos csütörtöki önkormányzati ülésen lemondott posztjáról Bátykiné Csőke Ágnes Esztergom alpolgármestere - értesült a Népszabadság.
Ismét segítő nélkül irányítja a várost Tétényi Éva Esztergom független polgármestere. Tétényi már a tavalyi, első közgyűlésen Fideszes alpolgármester szeretett volna maga mellé, hiszen az önkormányzati testület meghatározó többségét a vezető kormánypárt színeiben bizalmat kapott képviselők alkotják.
A Fidesz frakciója azonban azonnal jelezte, hogy tagjai legalább fél évig semmiképpen nem vállalnak alpolgármesteri funkciót Tétényi mellett. Hosszas huza-vona, mulasztásos törvénysértés után végül az LMP színeiben a testületbe jutott Batykiné Csőke Ágnes pedagógust választották alpolgármesternek. Bátykiné társadalmi megbízatásban látta el a feladatát.
Esztergomban azonban továbbra is a jelentős többségben lévő Fidesz-frakció, illetve annak tagja, az előző polgármester, Meggyes Tamás dönt a fontos kérdésekben, a jelenlegi polgármestertől minden lehetséges hatáskört elvontak, és folyamatos kísérletek történnek teljes ellehetetlenítésére. Ebben a közegben nem vállalta tovább az alpolgármesteri tevékenységet Bátykiné, aki hivatalosan azzal indokolta lemondását: nem bírja egyszerre ellátni pedagógusi és alpolgármesteri munkáját.
Népszabadság

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?