kapubanner for mobile

Lengyelország is fontolgatja a négynapos munkahét bevezetését

A koronavírus által generált munkanélküliség ellensúlyozására Lengyelországban is fontolóra vették a négynapos munkahét bevezetését.

Spanyolországban számos cégnél bevált, és Németországban is tesztelik a négynapos munkahetet. Most Lengyelországban is felmerült ez a lehetőség - írja a Napi.hu.

A lengyel jogszabályok lehetővé teszik a vállalatoknak, hogy négynapos munkahetet vezessenek be, de ebben az esetben arányosan csökkenthetik a dolgozóik fizetését. Egyes vállalatok a gazdasági válságra válaszul már meglépték ezt, mint költségcsökkentési intézkedést.

Ha azonban kormány próbálkozna a négynapos munkahét általános bevezetésével, az a bércsökkenés miatt a dolgozók ellenállásába ütközhetne - teszi hozzá a Napi.hu.

Lengyelországban az Eurostat adatai szerint a munkanélküliségi ráta 3,1 százalék, a hazai statisztikák alapján 6,1 százalék. A munkaügyi minisztérium előzetes adatai szerint november végén 1 millió 26 ezer munkanélküli volt az országban.

Fotó: unsplash.com
Eseményajánló