Letarolja a vírus a közlekedési vállalatokat: 400 BKV-s van karanténban
A BKV több mint 400 munkatársa került karanténba a koronavírus miatt. A BKK-nál 80 fertőzöttet tartanak nyilván, és további 45 ember van karanténban. A Volánnál is folyamatosan emelkedik a megbetegedések száma.
A BKV-nál több mint 400-an nem tudnak dolgozni, mert ledöntötte őket a Covid, vagy fertőzött családtagjuk miatt karanténban vannak - írja a Blikk.
Bár a járműveket naponta fertőtlenítik, és a szakszervezet kérésére nemrég elkordonozták az első üléssorokat is, Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke szerint ez nem sokat ér.
A járművezetők ugyanis nem itt, hanem a végállomásokon, a tartózkodóépületekben kapják el, és adják át egymásnak a fertőzést.
Hiába oltottak be az elmúlt héten 138 kritikus munkakörben dolgozó munkatársat, a sofőrök, szerelők között és a kocsiszínben is nagyon terjed a vírus.
„Egyre jobban aggódnak az emberek, látják a járvány adatait, és sokan tudnak legalább tíz halott kollégáról" - mondta a lapnak Gulyás Attila metrós szakszervezeti vezető.
A Volánbusznál is emelkedik a megbetegedések és a hatósági karanténba kerülők száma. A létszámhiányt átszervezésekkel próbálják megoldani.
A BKK munkatársai közül csaknem nyolcvanan koronavírusosak, 82-en meggyógyultak, 2-en meghaltak, 45-en pedig karanténban vannak.
Fotó: unsplash.com

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?