Létszámstop és megszorító intézkedések a Kaposvári Egyetemen
Létszámstop és a fejlesztések leállítása várható a Kaposvári Egyetemen (KE) - jutott a Magyar Nemzet kezébe az intézmény idei intézkedési terve.
Kötelező maradványképzést, létszámstopot, a lehetséges létszámcsökkentés felmérését, a felújítások és eszközök beszerzésének leállítását, illetve az oktatók kötelező óraszámának növelését javasolja a Kaposvári Egyetem gazdasági főigazgatója. Győrfi István intézkedési tervének legfőbb elemeit a Magyar Nemzet hozta nyilvánosságra, a dokumentum szerint 396 millió forintos mínusszal indulna idén az intézmény, ha a költségvetés tervezésénél a tavalyi elvekhez ragaszkodnának. Az áprilisban elkészült és a rektori tanács elé terjesztett dokumentumból kiderül, hogy az intézménynek a hallgatói szám csökkenése miatt 110 millió forintot kell visszafizetnie az oktatási tárca számára. Győrfi szerint minden karnak át kell gondolnia a saját költségvetését, és át kell alakítani azt a bevételek növelése, a dologi kiadások és juttatások csökkentése mentén. Az átfogó likviditási tervet május 15-éig dolgozzák ki.
Az azonnali intézkedések között szerepel a maradványok felének zárolása, a közüzemi költségek csökkentése, de átgondolják a létszámleépítéseket, illetve a folyóiratok, könyvek beszerzésére fordított összegeket is. Továbbá felülvizsgálják a szerződéseket és csökkentik a reprezentációs kiadásokat. Habár a múlt héten az Állattudományi Kar felkérte a jelenlegi rektort, Babinszky Lászlót, hogy a nemrég átélt választási kudarc ellenére újra nyújtsa be pályázatát a vezetői posztra, a legtöbb hiánnyal is ez a szervezeti egység rendelkezik.
A Magyar Nemzet információi szerint itt 109 milliós a prognosztizált hiány, miközben a legtöbb fejlesztést is itt hajtották végre. Ennek megfelelően a karon, illetve a központi egységekben a bérstop mellett a megüresedő helyekre is csak a rektor jóváhagyásával lehet majd új munkaerőt felvenni.
A megszorítások másodikhullámában felülvizsgálják az óraadói szerződéseket, emelik az oktatók kötelező óraszámát és összevonásokat hajtanak végre. A felújítások és beruházások közül csak a pályázati forrásokkal megvalósuló és az életveszély elhárítását szolgáló fejlesztéseket hajtják végre. Továbbá csak olyan szerződéseket köthetnek majd a karok, amelyek esetében vállalják, hogy az egyetem csak 30 napnál hosszabb idő után tud fizetni. Csökkenteni kell az egyetem épülethasználatát is.
Csaknem hárommilliárdos állami támogatást kapott azonban még 2008-ban az egyetem kutatás-fejlesztésre, miközben az erre fordított összegek csökkenését nevezte meg a probléma okának a gazdasági főigazgató. Érvei között a létszámcsökkenés is szerepel, tavalyhoz képest azonban 250 első helyes jelentkezővel nőtt idén az intézmény iránti érdeklődés.
Magyar Nemzet, Edupress
Két hullámban mennének végbe a megszorító intézkedések

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?