Liga: ajánlás van a vasárnapi bérpótlékról, megállapodás nincs
A vasárnapi bérpótlékról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) születhet megállapodás. A Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azonban ajánlást írt alá még májusban, amely egyebek között erre is kitér - mondta Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga elnöke.
Ez a megállapodás pedig a közelmúltban meg is született, a kabinet azonban továbbra sem akar tudomást venni erről a kérdésről - hangsúlyozta.
Doszpolyné Mészáros Melinda felidézte: arra tettek javaslatot, hogy amíg jogszabály nem születik, addig az érdekeltek munkaszerződésben vagy kollektív szerződésben az ajánlásnak megfelelő feltételekben állapodjanak meg.
A feltételek között szerepel a 100 százalékos vasárnapi pótlék a kereskedelemben foglalkoztatottaknál, a havi két szabad vasárnap biztosítása, évente legfeljebb 12 kötelező vasárnapi munkavégzés, ezen túl csak a munkaadók és a munkavállalók megállapodása alapján, a gyermeküket egyedül nevelőknél pedig kizárólag a felek megállapodásával történhessen vasárnapi foglalkoztatás.
A Liga elnöke elmondta: az ajánlást megfogalmazó három szervezet kezdeményezi, hogy a kérdést tűzzék a VKF napirendjére.
Zs. Szőke Zoltán, ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke úgy fogalmazott: nincs akadálya, hogy a törvényben rögzítettnél nagyobb bérpótlékot, illetve a jelenleginél magasabb bért fizessen az a munkáltató, amelynek gazdasági teljesítőképessége megengedi.
Ugyanakkor az elmúlt időszakban felmerült javaslatokat, illetve azok lehetséges következményeit részletesen meg kell vizsgálni, át kell gondolni, egyeztetésre van szükség a VKF tagjai között - tette hozzá.

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?