kapubanner for mobile

Már csak a munkában érnek rá pasizni

Az ausztrál nők ötöde a munkahelyéről választ párt, mert azon kívül nem jut ideje ismerkedni - írja az otvenentul.hu.

Az ausztrál nők több időt töltenek az irodában, mint otthon, és már nem is tekintenek arra tiltott zónaként - derült ki egy 671 nő bevonásával készült felmérésből. A nők 19 százaléka járt már munkatárssal, 16 százalékul pedig most is az illetővel van. 6 százalék randizott a főnökével, 32 százalék pedig érzett már mélyebben egy kollégája iránt.

Sok egyedülállónak, aki szinte a munkahelyén él, nincs is lehetősége máshol társasági életet élni - állítja a kutatásban részt vevő pszichológus. Szerinte az is jellemző, hogy az emberek két társat tartanak: egyet otthon és egyet a munkahelyen. A munkahelyi barátkozást és pártalálást az is segítheti, hogy a munkatársak általában hasonló érdeklődésűek és végzettségűek, így sok közöset találnak egymásban - míg egy diszkóban vagy kocsmában a mellénk sodródó ember sokkal kisebb valószínűséggel hasonlít ránk ennyire.

Arra azonban figyelmeztetnek a kutatók, hogy problémákat is okozhat a románc: megváltoztathatja a csapathoz fűződő kapcsolatot és sértheti a helyi előírásokat, akár az állásukkal is játszhatnak a viszonyba bonyolódó felek. Az pedig különösen megterhelő lehet érzelmileg, ha az exünkkel kell együtt dolgoznunk - fejtegeti a cikk.

otvenentul.hu
Eseményajánló