kapubanner for mobile

Mark Zuckerberg tudja, mikor kit kell elbocsátani

Mark Zuckerberg, a Facebook tulajdonosa, vezetője egy tehetséges menedzser. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hét év alatt egy kis cégből 100 milliárd dolláros vállalkozást hozott létre. A Világgazdaság által idézett New York Magazine cikk szerint azonban az egyik legfontosabb erénye, hogy tudja, mikor kit kell elbocsátani.

"Alapvetően kétféle módon lehet felépíteni egy sikeres céget. Nagyon tehetséges vagy az alkalmazottak felvételében vagy a kirúgásukban. Zuckerberg az utóbbi téren sikeres" - mondta el a lapnak egy volt Facebook alkalmazott. Az informátor szerint a vállalat elkövetett pár hibát a HR politika terén, de az alapító-tulajdonosnak köszönhetően ezeket hamar orvosolták. Szintén Zuckerberget illeti az elismerés azért, mert idejében felismerte, kik azok, akik ugyan sokat adtak a cégnek, de az már túlnőtt rajtuk. Erre példa Sean Parker, a cég első elnöke és Owen van Natta, következő elnök is.

New York Magazine/Világgazdaság Online
Eseményajánló