Még mindig aktív a világ legidősebb bohóca
Nyolcvanévesen is aktív Oleg Popov, a hajdani Szovjetunió cirkuszművészetének büszkesége, a világ legidősebb bohóca: továbbra is évente hat hónapon át turnézik és egyhamar nem is akar megválni a piros orrtól, amelyet hat évtizede visel fellépésein.
Oleg Popov 1949-ben kezdte meg cirkuszi pályafutását, és mint mondja, máig nem unt bele. "A clown munkája nagyon érdekes, mert művészi tevékenység, és a művészet parttalan tenger" - fogalmaz a nyolcvanéves cirkuszi varázsló. A legendás bohóc egy konténerben berendezett, jelmezekkel, labdákkal, papírbőröndökkel és hasonló tárgyakkal telezsúfolt páholyában nyilatkozott az AFP hírügynökségnek.
"Mindig friss ötletekkel kell előrukkolni" - mondja a kékszemű, élénk tekintetű és jóindulatú Popov, aki a magánéletben is szereti megnevettetni az embereket. "Nagyon elégedett vagyok a sorsommal, akkor is bohóc lennék, ha újrakezdhetném az életemet."
Oleg Popov 1930. július 31-én született Moszkvában, egy, a cirkusztól távol álló, szegény családban. 14 éves, amikor beíratják a moszkvai cirkusziskolába, ahol előbb kötéltáncos és zsonglőr lesz, és 19 évesen választja a bohócpályát. 1956-ban utazhatott először külföldre: a szovjet rendszer úgy vélte, hogy a bohóc fellépése jó fényt vet rá a nagyvilágban. Turnéra küldték Nyugat-Európába, így Franciaországba, majd 30 év alatt bejárta Ausztráliát, az Egyesült Államokat, Japánt, Izraelt, Kubát is. "Senki se gondolja, hogy szabadon utazgathattam a Szovjetunión kívül: nem volt jogom kilépni a cirkuszból, állandóan figyeltek bennünket a KGB emberei" - emlékezik erre az időre.
A Szovjetunió összeomlása után Oleg Popov Németországban, második feleségének, Gabrielának a hazájában telepedett le. 1991-ben kötöttek házasságot, aztán különböző társulatokban lépett fel. A legendás bohóc jelenleg évente hat hónapon át turnézik az Orosz Állami Nagycirkusszal, amely neve ellenére egy holland család tulajdonában van. Főleg Németországban lép fel, de Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában is szerepel.
"Évente hat hónap munka, a maradék időmben azt figyelem, hogyan hasítják az eget a madarak" - mondja nevetve a művész. Amikor éppen nem lép fel, egy tanyán él, Nürnbergtől mintegy 30 kilométerre. Felesége két lovat, kutyákat, nyulakat és cirkuszi fellépésre beidomított fehér patkányokat tart a farmon.
MTI/hirado.hu

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?