Megegyeztek a közmédiások: újragondolnak egyes elbocsátásokat
Mintegy száz-százötven munkavállalót érinthet valamilyen szempontból előnyösen a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa (Közszat) között kötött megállapodás, az érdekképviselet az ő érdekükben döntött úgy, hogy eláll a demonstrációtól - értékelte a megegyezést a Közszat elnöke szerdán.
Az MTVA kommunikációs igazgatója korábban arról számolt be: a munkaadó részéről a megegyezés feltétele volt, hogy a szakszervezetek elálljanak a demonstrációtól. Szabó László elmondta azt is: az MTVA újragondolja az elbocsátási tervét azoknak a munkavállalóknak, akik fogyatékkal élő, vagy legalább három gyermeket nevelnek, valamint azon házaspárok esetében is, akik mindketten érintettek a leépítésben.
Több mint 40 embert érint előnyösen az a változás, hogy bruttó 220 ezer forintos jövedelemszint alatt jár plusz egyhavi juttatás az elbocsátáskor a korábbi 200 ezer forintos szint helyett, többek leépítését pedig újragondolja az MTVA - mondta Nagy Navarro Balázs. Hozzátette azt is: a munkaadó garantálta, hogy a megszerzett pluszjárandóságok összeadódnak.
Az érdekképviseleti vezető azt is előrelépésnek tartja, hogy a felülről nyitott segélyalap összege 25 millió forintról 50 millióra emelkedett. Ebből azok igényelhetnek támogatást, akik a számukra kifizetett juttatásokon túl is nehéz helyzetbe kerülnek. Elmondta azt is: a Közszat a csoportos létszámleépítést továbbra is megalapozatlannak, az arányát és az érintettek körét tekintve elfogadhatatlannak tartja.
A közmédiában dolgozó mintegy 3500 munkavállalóból 3000 az MTVA munkatársa. Az alap az elmúlt hónapokban közülük csaknem 2200 ember munkakörét világította át. Az MTVA május 23-án jelentette be a csoportos létszámleépítés tervét a munkaügyi központoknál, majd megkezdte az egyeztetést az üzemi tanácsokkal. Az üzemi tanácsokkal megkötött megállapodást követően a 2200 ember háromnegyedénél a munkaadó szerződésmódosítást kezdeményezett, 550 munkavállalónak pedig elbocsátásról szóló előzetes értesítést adott át. Az elmúlt napokban az MTVA vezetése a Közszattal folytatott tárgyalásokat, amely a 13 közmédiás szakszervezetből 10-et tömörít.

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?