Megfordult a tendencia - bizonyos területeken többet keresnek a nők
Több pénzt keresnek a húszas éveikben járó fiatal nők, mint a velük egykorú férfiak Nagy-Britanniában - erre mutatott rá egy friss tanulmány, amely a brit állami egyetemek és főiskolák felvételi irodájának adataira épít.
Az UCAS néven futó intézetet vezető Mary Curnock Cook a statisztikai adatokat úgy összegezte, hogy az oktatás terén tapasztalható "nemi szakadék" vizsgálata során realizálták azt az új tendenciát, hogy a nemek közötti fizetési szakadék jelentősen szűkül, sőt bizonyos területeken, ha csak kis fölénnyel is, de a fiatal nők most először többet keresnek a férfiaknál.
A 22 és 29 éves kor közötti nők valamivel több mint 10 fontot keresnek óránként, míg a velük azonos korú férfiak fizetése e határ alatt marad. (Egy font kb. 340 forint.) A vezetők szervezete is hasonló eredményre jutott: a húszas éveikben járó női menedzserek ma 2,1 százalékkal többet keresnek, mint velük egykorú férfi kollégáik. Szakemberek szerint egyre több brit háztartásban a nők lépnek elő az első számú kenyérkeresőkké.
Népszabadság

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?