kapubanner for mobile

Meglepetés érheti a nyugdíjba készülő rendőröket

A Nyugdíjfolyósító nyilvántartásában nem vagy hiányosan kerültek be a rendőrök leszolgált évei. Egy volt rendőr lekérve a saját adatait például azzal szembesült, hogy mindössze öt év szolgálati időt tartanak neki nyilván - írja a 24.hu.

A rendőrségnél eltöltött majdnem húsz évéből pedig csupán két év szerepelt a nyugdíjnyilvántartásban. Kiderült, nem egyedi esetről van szó.

Az ORFK szerint a hivatásos állományba tartozók illetményadatait nem kellett átadniuk a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak.

2013. január 1- úgynevezett adategyeztetési eljárást vezettek be. Ez vonatkozik egyébként mindenkire, nem csak a rendőrökre. Az adategyeztetés célja, hogy a leendő nyugdíjasok még aktív korukban megtudhassák, milyen biztosítási jogviszonyaik, a nyugdíjnál figyelembe vehető kereseteik szerepelnek a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban, így lehetőséget ad a korrekcióra még a nyugdíjazás előtt. Az egyeztetési eljárást a kormányhivatalok járási hivatalai folytatják le.

Az adategyeztetéssel azt akarják elérni, hogy a nyugdíjbiztosítás nyilvántartása csak az ügyfél által ismert és vele egyeztetett adatokat tartalmazzon, amivel a nyugdíj előtt állókra tolják annak felelősségét, hogy rendben legyen a nyilvántartás.

24.hu
Eseményajánló