kapubanner for mobile

Megmaradhat Schmitt Pál doktori címe

Befejezte a munkáját a Schmitt Pál kisdoktori disszertációjának keletkezési körülményeit vizsgáló bizottság - értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja: a grémium szerint az államfő munkája megfelelt az 1992-ben hatályos jogszabályoknak és az egyetemi előírásoknak, ezért nem indokolt a doktori cím elvétele.

A Magyar Nemzet úgy értesült, a tényfeltáró bizottság a disszertációban felhasznált források megjelölését szakszerűtlennek minősítette, ugyanakkor rámutatott arra, hogy ezekre a hiányosságokra már az előopponensi véleményben fel kellett volna hívni Schmitt Pál figyelmét, ez azonban nem történt meg.

A Népszabadság szerint az utolsó pillanatig dolgozik a vizsgálóbizottság, és összetett forgatókönyveket is kidolgoztak már kormányzati körökkel kommunikálva.

Népszabadság/Magyar Nemzet
Eseményajánló