Megújítanák a közszolgálati életpályamodellt
A közszolgálati életpályamodell újraépítését, valamint a bérek és juttatások emelését szorgalmazza a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KSZSZ) és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ).
A két szervezet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében köszöntötte a közigazgatásban dolgozó munkavállalókat, kormánytisztviselőket és köztisztviselőket július elseje, a köztisztviselők napja alkalmából. Agg Géza, a KSZSZ elnöke és Fehér József, az MKKSZ főtitkára - egyebek mellett az új alaptörvényre, a sarkalatos törvények kidolgozására, a kormányhivatalok felállítására utalva - rendkívüli kihívásokkal telinek tartotta az elmúlt egy évet. Hozzátették, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény és a hozzá kapcsolódó salátatörvény tovább fokozta a megpróbáltatásokat.
A két érdekképviselet jelezte: szükségesnek tartják a közszolgálati életpályamodell újraépítését, valamint a bérek és juttatások érezhető emelését. Emellett megkerülhetetlennek nevezték a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum érdemi működtetését és a szociális párbeszédhez szükséges feltételek megteremtését az egyes munkahelyeken.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?