Megválasztották a közszolgálati médiumok új vezérigazgatóit
Medveczky Balázst a Magyar Televízió, Belénessy Csabát a Magyar Távirati Iroda, Ókovács Szilvesztert a Duna TV, Jónás Istvánt pedig a Magyar Rádió vezetőjévé választották - közölte Balogh László a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke a Népszabadság információi szerint.
A kuratórium egyszerű többséggel választott, a voksolás titkos volt. A jelölteket Szalai Annamária korábbi fideszes médiapolitikus, a Médiatanács elnöke terjesztette a kuratórium elé.
Az új vezérigazgatók közül Medveczky Balázs az egyetlen, aki nem jobboldali médiumtól érkezett. A másik három vezetőt a Lánchíd Rádió köti össze. Az MTI élére megválasztott Belénessy Csaba jelenleg az MTI stratégiai alelnöke, korábban dolgozott a Magyar Rádiónál és az MTV-nél is; az Orbánkormány időszakában a A Hét főszerkesztője, az MTV hírigazgatóhelyettese volt, majd pedig a Lánchíd Rádió főszerkesztője.
A Lánchíd Rádiónál van műsora a Duna TV élére megválasztott Ókovács Szilveszternek is, aki jelenleg a Hír TV műsorvezetője. Az első Orbán-kormány kancelláriájának tanácsadójaként dolgozott, publikál a Heti Válaszban és a Magyar Nemzetben. A Magyar Rádió élére megválasztott Jónás Tamás pedig eddig a Lánchíd Rádió megbízott főszerkesztője.
A vezérigazgatók munkaszerződése pénteki hatállyal, határozatlan időre szól. Fizetésüket egységesen bruttó 1,7 millió forintban állapították meg.
Népszabadság

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?