Mehetnek dolgozni a szülők - jönnek az óvoda-bölcsődék
A Népszabadság arról ír, hogy a gyes időtartamának és az óvodáztatás szabályainak jövő évi változása miatt bevezetik az egységes óvoda-bölcsőde intézményét a tízezer fősnél kisebb településeken. Így a bölcsődék elindításának már nem lesz függvénye a gyerekek száma, és "nyugodtan" mehetnek dolgozni az anyák.
A bölcsődei helyhiány évek óta probléma országszerte. Tíz-tizenötezer bölcsődei hellyel van kevesebb a szükségesnél.
A helyhiány különösen azoknak a családoknak okoz problémát, ahol az édesanya a gyermek hároméves kora előtt szeretne visszamenni dolgozni. Óvodába ugyanis csak hároméves korától íratható a gyerek. A cikk szerint jövő évtől bizonyára még több szülő venné igénybe a bölcsődei szolgáltatást: a 2010. április 30-a után született kisbabák után ugyanis már csak két évig jár a gyes, így vélhetően sokan próbálnak gyermekük óvodás kora előtt munkába állni.
A kormány azzal szeretne segíteni a helyzeten, hogy szeptembertől lehetővé teszi az egységes óvoda-bölcsődék megszervezését a tízezer fősnél kisebb településeken. Vagyis az már nem lesz kizáró ok, ha nincs annyi kisgyermek, ahány egy bölcsőde elindításához szükséges. Az ügy érdekében a közoktatási törvényt is módosították - mondta Csillag Márta, az oktatási tárca főosztályvezetője.
A törvény úgy rendelkezik: egységes óvoda-bölcsőde akkor hozható létre, ha a települési önkormányzat nem köteles bölcsődét működtetni, és a gyermekek száma nem teszi lehetővé az óvodai, illetve a bölcsődei csoport külön-külön történő megalakítását.
A 2009 szeptemberétől szervezhető óvoda-bölcsődékben napi tízórás nyitva tartás esetén legkevesebb két óvodapedagógus, egy dajka és egy bölcsődei gondozó látja el a feladatokat. A gyerekeket kétéves kortól vehetik fel, a létszám nem haladhatja meg a húsz főt. A kormány reményei szerint az új intézménytípus nem csupán a bölcsődei, hanem az óvodai férőhelyproblémát is enyhítheti.
Népszabadság

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?