kapubanner for mobile

Mennyit keresnek az új köztévés vezetők?

A közmédiumok (az MTV, a Duna Televízió , a Magyar Rádió és az MTI) új vezérigazgatói bruttó 1,7 millió forint fizetést kapnak, a korábbi vezetők bére 2 millió forint felett volt ugyan, de az új adószabályok miatt a nettóban annyival kevesebb nem lesz a borítékukban - írja a Napi Gazdaság.

A közmédiumok (az MTV, a Duna Televízió , a Magyar Rádió és az MTI) csütörtökön megválasztott vezérigazgatói bruttó 1,7 millió forint fizetést kapnak - közölte az intézmények működéséért felelős Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumi elnöke, Balogh László a mai tájékoztatóján.

A vezető szerint bérük jelentősen elmarad az intézmények korábbi elnökeinek bérétől, a Napi Gazdaság számításai szerint azonban az új szja-szabályok mellett a nettó fizetésük nem csökkenhet lényegesen, ez attól is függ, hány gyermekük van.

Napi Gazdaság
Eseményajánló