Mi lesz a kata 12 milliós keretével, ha elszáll az infláció?
A jelentős áremelkedés miatt érdemes lehet 15 vagy 18 millió forintra növelni a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) éves bevételi maximumát.
Megoszlik a szakértők álláspontja arról, érdemes-e a jelentős infláció miatt megemelni a kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata éves bevételi értékhatárát.
A kata tényleges adókulcsa elinflálódott, ami egy hatalmas, adómorál-romboló hatású különbséget eredményezett a bérjövedelmek adóterhéhez képest – mondta a Világgazdaságnak Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere. Ő úgy véli, hogy önmagában nem indokolt megemelni a bevételi értékhatárt, sőt, kifejezetten káros lehet, mert tovább mélyítené a szakadékot a munkabér és a katás bevétel tényleges adóterhe között.
Az Equilor vezető elemzője, Varga Zoltán szerint viszont abszolút jogos lehet az értékhatár emelése, hiszen a kata adóformát elsősorban a szolgáltatási szektorban tevékenykedők alkalmazzák.
„A kata éves bevételi értékhatárát az infláció miatt érdemes lenne 15 vagy 18 millió forintra emelni. Ugyanakkor az alanyi áfamentesség felső határa is évi 12 millió forint, annak megemeléséhez viszont az Európai Unió engedélyére van szükség. Célszerű lenne a két értékhatárt egyszerre, azonos összegre emelni. Mivel az EU-val történő egyeztetések több hónapot is igénybe vehetnek, ez már inkább a 2023-as adóév vonatkozásában lehet aktuális, ha megvan rá a kormányzati szándék” – mondta a lapnak Varga Zoltán.

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?