Mit lehet tenni az építőipari körbetartozás ellen?
Több lépcsőben lépnek hatályba a magyar építőipart, valamint a magyar építési jogot szabályozó új jogszabályok és a korábbiak módosításai, amelyek a lánctartozások keletkezésének megállítása mellett a már kialakult helyzetet is kezelni próbálják − hívja fel a figyelmet Balázs Tamás, a Balázs & Holló Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje a Napi Gazdaság pénteki számában.
A szervezet szakvéleményéből megállapítható, hogy a szerződés teljesítése megtörtént-e és a teljesítésért járó ellenérték megfizetése milyen összegben indokolt.
A módosuló polgári eljárási törvény értelmében az ilyen ügyeket a bíróságok gyorsított eljárásban tárgyalják, értékhatártól függetlenül. A kiemelt státust a TSZSZ ténymegállapítása biztosítja. A Ptk. módosítása az építőipari tevékenységekre 30 napos fizetési határidőt ír elő szeptembertől, a felek 60 napos fizetést is kiköthetnek, ennél hosszabb fizetési határidőnél érvénytelen a szerződés. Amennyiben a megrendelő hatóság, állam, akkor a 30 napon túli fizetési határidő kikötése érvényteleníti a szerződést.
Újdonság az e-szankció intézménye, vagyis a nemfizetésben elmarasztalt cégeket ismertető elektronikus adatbázis, valamint a nemfizetési jelzés kamarai nyilvántartása − jegyezte meg Gulyás Dániel, az ügyvédi iroda ügyvédjelöltje. Júliustól törölhető a nem fizető vállalkozások kamarai regisztrációja, enélkül pedig hivatalosan nem dolgozhat egyetlen építőipari vállalkozás sem.
Napi Gazdaság

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?