kapubanner for mobile

Plagizálás: kizárnák az egyetemről a vétkeseket Kínában

A plagizáló egyetemi, főiskolai hallgatókat kizárhatják oktatási intézményükből és három évre általában a felsőfoktatásból - ez áll a kínai oktatási minisztérium egyik rendelettervezetében, amelyet a Global Times című angol nyelvű lap ismertetett.

Az egyetemi hallgatók és doktoranduszok által elkövetett plágiumot vagy csalást szankcionáló szabályzat tervezetét már közzétették, s megkezdték a társadalmi visszhangok értékelését. A dokumentum szerint a csalással vagy más jogtalan módon megszerzett, végzettséget igazoló bizonyítványt, tudományos fokozatot vissza kell vonni. Az intézményekben független testületet kell alakítani a visszaélések megállapítására, de garantálni kell a gyanúsítottak törvényes jogait.


A Global Times összeállításában megszólaló Hopej (Hebei) tartományi egyetemi adjunktus arról számolt be, hogy ha náluk a jelölt dolgozatának 20 százaléka "idegen szellemi termék", az illetőt plágium miatt kizárják. Országos viszonylatban azonban a gyakorlat eltérő, nincs pontos szabály arra, mi számít plágiumnak (MTI).


2012. július 17.


Eseményajánló