Munkába járás költségtérítése 2016
A jövő évi avagy 2017-től életbe lépő változások mellett fontos megemlíteni, hogy már 2015. augusztus 1-jével hatályos a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló kormányrendeletnek az a változása, amely sok-sok munkaadót és munkavállalót érint.
Eszerint ha az óvodai vagy bölcsődei ellátást igénybe vevő gyermek szülője a munkahelye közigazgatási határán kívülről nem közösségi közlekedéssel, hanem jellemzően gépjárművel jár dolgozni, úgy megilleti őt a 9 Ft/km költségtérítés a lakóhely és a munkahely közötti távolságra. A térítést nem befolyásolja, hogy a gyermek óvodája vagy bölcsődéje hol található, és a költségtérítés mindkét szülőnek jár, azaz ezt a költségtérítést a munkáltató köteles az érintett dolgozóknak biztosítani.
További változás, hogy a munkáltató - saját döntése alapján - abban az esetben is térítheti az óvodai vagy bölcsődei ellátást igénybe vevő szülő munkába járását, ha a szülők közigazgatási határon belül járnak dolgozni. A költségtérítést ilyen esetben nem kötelező adni, de 9 Ft/km-ig ilyenkor is adómentesen adható.
PwC

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?