Nem kap közmunkát, akinek lóg a gyereke az iskolából
Kizárná a közfoglalkoztatásból a kormány azokat, akik nem járatják rendszeresen iskolába gyermeküket, vagy nem tartják rendben a lakókörnyezetüket - írja a hvg.hu.
Egy pénteken, Pintér Sándor belügyminiszter által beterjesztett törvénymódosítási javaslat szerint kizárnák a közfoglalkoztatásból azokat az álláskeresőket, akik nem járatják iskolába rendszeresen gyermekeiket, és ezért szabálysértési eljárás folyik ellenük, valamint azokat, akik nem tartják rendben lakókörnyezetüket, vagyis a kertüket, udvarukat és az ingatlanukhoz tartozó közterületet.
A javaslat a tanköteles gyermek 30 órás igazolatlan mulasztása miatt a szülő ellen indítható, szabálysértési eljárásra okot adó esetben teszi lehetővé a kizárás alkalmazását - áll a javaslat indoklásában.
A javaslat abból indul ki, hogy a közfoglalkoztatottak olyan értékteremtő munkákban vesznek részt, amelyek szervesen kapcsolódnak az önkormányzatok, más állami szervek közfeladataihoz, a közfoglalkoztatásban részt vevőkkel szemben ezért feltételül szabják az általánosan elvárható erkölcsi, magatartási szabályok betartását.
hvg.hu

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?