kapubanner for mobile

Nem kapnak fizetést a közmunkások - van, aki éhezik

A közmunkaprogram és az iskolaállamosítás áldozatai lettek azok a közmunkások, akik iskolákban dolgoztak. Egy nagykanizsai asszony például január harmadika óta egyetlen fillért sem kapott, pedig korábban hetente fizették a bérét - közli az atv.hu.

Az atv.hu szerint az asszony próbált utána járni ügyének a hivatalokban, de sehol sem tudtak rajta segíteni. Illetékest az ATV sem talált, az biztos, hogy a közmunkásnak már nem onnan kellene kapnia a bérét, mint eddig. Az új intézményfenntartó központ elérhetetlen, bár nem hivatalosan az atv.hu úgy értesült, hogy az ilyen dolgozók bérszámfejtéséhez szükséges program sincs meg. A régi kifizetők már semmit sem tudnak tenni.

Az országban több százra tehető azok száma, akik a nagykanizsai asszonyhoz hasonló cipőben járnak. Ez azonban egyelőre nem hivatalos adat. Csak Nagykanizsán több tízen vannak, akik ugyanígy kerültek át az új rendszerbe. A nagykanizsai asszony és gyerekei mától egyébként a helyi hajléktalanszállón egészen addig kaphatnak ennivalót, ameddig a fizetését meg nem kapja.

www.atv.hu
Eseményajánló