kapubanner for mobile

Nem nőhetnek a közszféra bérei

A konvergenciaprogram alapján csak a pedagógusok bérét emelik a következő három évben, a közszféra más szereplőiét nem - derült ki a Népszabadság cikkéből.

A pedagógusok életpályamodelljének több mint 270 milliárd forintba kerülő bevezetésén túl a kormány nem számol más béremeléssel a közszférában - írja a Népszabadság. A konvergenciaprogramot kedden mutatta be az Európai Uniónak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A konvergenciaprogramban a kormány leírja az Európai Uniónak, hogy milyen tervei vannak, milyen intézkedéseket tervez.

Eszerint nem emelkedhet a közlekedési bérletek kedvezményére fordított összeg sem, vagyis a következő három évben csak annyi juthat a nyugdíjasok és az iskolások közlekedésének támogatására, mint az idén.

A reálérték megőrzése céljából valamivel többet költhet a kormány a nyugdíjakra. Ezt könnyíti az alacsony infláció, sőt az idén a felültervezett infláció és emelés miatt a nyugdíjak reálértéke nőtt.

Népszabadság
Eseményajánló