Nincs zárva vasárnap? Jön a büntetés.
A vasárnapi zárva tartást ellenőrző hatóságok vasárnap is dolgoznak. A vasárnapi pihenőnapról szóló törvényt sértő üzletek ellenben komoly szankciókra számíthatnak, írja a Napi.hu.
A hatóságok egyelőre nem árulták el a lapnak, hogy kiket és mikor fognak ellenőrizni, de például lakossági bejelentés alapján is kiszállhatnak egy-egy üzlethez.
Az ellenőrzéseket végző hatósági munkatársak vasárnapi pótlékáról sem adtak több felvilágosítást, azon kívül, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közölte, hogy erről a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény rendelkezik. Ugyanakkor a munkavégzési tilalom rájuk nem vonatkozik, hiszen nem kereskedelmi tevékenységet folytatnak.
A hatóság szúrópróbaszerűen illetve bejelentésre fog ellenőrizni, próbavásárlást végez, helyszíni szemlét tart vagy nyilatkozatokkal tisztázza a tényállást.
Jogsértés esetén a 2014. évi CII. törvény szerint intézkedhetnek, a szankciók között lehet boltbezárás (különböző időtartamra), kötelezés a jogsértő magatartás abbahagyására illetve bírság kiszabása.
Napi.hu

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?