kapubanner for mobile

Nyilvános a lista: 750 ezer és 3,5 millió között keresnek a rektorok

Az államilag támogatott egyetemek, főiskolák vezetői havi 750 ezer és 3,5 millió forint között keresnek - derül ki abból a listából, amelyet a Blikk kedden közölt. E szerint a 29 intézmény vezetője összesen havi bruttó 57,06 millió, vagyis évi 684 millió forintra jogosult.

Az adatok alapján 12 rektor keres havi 2 millió forintnál többet. A legjobban kereső egyetemi vezető a Szegedi Tudományegyetem rektora, Szabó Gábor 3,5 millió forinttal, míg a legkisebb fizetést Szabó János, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) első embere kapja, havi bruttó 750 ezer forintot.

A rektorpénzek ügye tavaly július óta húzódik, amikor kiderült, hogy Solti László, a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) rektora a fizetése mellett 14 milliós prémiumot is felvehetett. A Blikk ekkor megkereste az államilag támogatott intézmények rektorait, hogy valljanak ők is fizetésükről, de csak Szabó János árulta el akkor - saját bevallása szerint - 680 ezres fizetését.

A titkolózás ellen a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és Bodoky Tamás újságíró indított pert. A bíróság döntése szerint mivel az intézmények állami pénzből is gazdálkodnak, a vezetők fizetése közérdekű adat. A próbaper ellenére az érintettek közel két hónapon át hallgattak, míg végül Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter úgy döntött, nyilvánosságra hozza az adatokat - olvasható a Blikkben.
Eseményajánló