Oktatás: van olcsóbb megoldás az életpályamodellnél
A jövő héten folytatódnak a tárgyalások a pedagógus-szakszervezetek sztrájkbizottsága és a kormány között. Eddig három tárgyalási forduló volt, a törvény szerint hétszer kell egyeztetni a sztrájkba lépés előtt, addig legfeljebb egy figyelmeztető sztrájkra van lehetőség.
Eddig egy kérdésben jutottak eredményre: az egyes iskolákban a pedagógusi álláshelyek számát úgy határozzák meg, hogy heti 22 finanszírozott órát vesznek alapul egy tanárnál. Ehhez azonban szükséges még a köznevelési törvény módosítása, amelyben 22-26 óra szerepel. A szakszervezetek azt remélik ettől, hogy sikerül elkerülni a nagy arányú leépítéseket, miután január 1-jétől az eddig önkormányzati fenntartású köznevelési intézmények jelentős része állami kézbe kerül. Az átvételt ugyanis nem hajlandó elhalasztani a kormányzat.
A pedagógusok követelései közt szerepel a közszférára kiterjedő húszszázalékos béremelés, de mint Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Népszabadságnak elmondta, erre határozott nem volt a válasz. Hozzátette: a Fidesz még ellenzékben megígért mesés béremelése helyett kiegyeztek volna a húszszázalékos korrekcióval is, mert az államnak így is néhány tízmilliárd forinttal olcsóbb, ha minden közalkalmazott bérét húsz százalékkal korrigálja, mint ha csak a pedagógusoknak vezetné be az életpályamodellel járó fizetésemelést.
Arra a kérdésre, nem érzi-e, hogy a pedagógusok zömének tetszik a rendpártság, központosítás, s nincsenek sztrájkhangulatban, Mendrey azt mondta: a többség leteszi a munkát, ha kell. Szerinte a pedagógusok összezárnak, nem akarnak kifelé panaszkodni, de most mindenki fél.
Népszabadság/Metropol

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?