Ötezer nevelőszülő kerül munkaviszonyba
Januártól 5200 nevelőszülő kerül foglalkoztatási jogviszonyba, közülük korábban 3200-nak eddig semmilyen munkaviszonya nem volt. Az intézkedés közvetve 13 ezer gyereket érint.
A jogviszony nyugdíjjogosultságot is biztosít - ezáltal a kormányzat várakozásai szerint vonzóbbá válhat nevelőszülői hivatás, ugyanakkor emeli a szakmai színvonalát és az elismertségét.
Ma Magyarországon mintegy 21 500 gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerek és fiatal felnőtt van, és közülük mintegy 8200 kiskorú él gyermek- és lakásotthonban. A kormány célja, hogy közülük mind többen, a 12 évesnél fiatalabb, 2014. január 1. után állami gondoskodásba kerülő gyerekek pedig lehetőleg mindnyájan nevelőszülői vagy örökbefogadó családba kerüljenek.
A jelenleg gyermekotthonban élő, mintegy 2430 tizenkét év alatti fiatal átkerülése nevelőszülőkhöz fokozatosan, három év alatt történik meg.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?