kapubanner for mobile

Pafféri Zoltán lett a MÁV elnök-vezérigazgatója

Pafféri Zoltán, a Volánbusz eddigi elnök-vezérigazgatója a MÁV-Volán-csoport élén, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójaként folytatja munkáját június 16-ától - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

images

A szakember korábban csaknem 10 évig dolgozott a vasúti szektorban, a MÁV Vezérigazgatóságán, a MÁV és a GYSEV igazgatósági tagjaként, majd vezette a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakasza megépítésére létrehozott projektcéget.

Helyettes államtitkárként az állami vállalatokért, köztük a nemzeti vasúttársaságért is felelt.

2020 ősze óta volt a Volánbusz első embere, feladatait a buszos cég élén átmenetileg megbízott elnök-vezérigazgató veszi át.

A TIM közleménye kiemeli: Pafféri Zoltán állami és cégvezetőként is jelentős szerepet vállalt az összesen 57 ezer munkavállalót foglalkoztató országos közlekedési szolgáltatók integrációjában. Vezényletével érezhetően felgyorsult a Volánbusz flottájának megújítása. A megkezdett beszerzések eredményeként 2022 végéig a járműpark majdnem felét fiatalabb, korszerűbb buszok váltják fel. A teljes állomány korábban rohamos elöregedése megfordult, az előzőleg 13 év fölé nőtt átlagéletkor még idén 8 évre csökkenhet. 

 

Eseményajánló