Peter Gazik váltja Jan Hanust a Telenor Magyarország élén
Január elsejétől Peter Gazik tölti be a Telenor Magyarország vezérigazgatói pozícióját - közölte a mobilszolgáltató vállalat.
Peter GazikA szakember az elmúlt 10 évben több vezetői szerepkört is betöltött a telekommunikációs szektorban a vállalati kapcsolatok és szabályozás területén, az elmúlt öt évben pedig a szlovákiai O2 mobiltársaság vezérigazgatója volt.
A Telenor Magyarország vezérigazgatói posztját Jan Hanustól veszi át, aki 2018 júliusa óta irányította a vállalatot.
A Telenor azt is közölte, hogy 2021 januártól Drozdy Győző vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettes a vállalatnál eltöltött 27 év után nyugdíjba vonul. Feladatait Erdélyi Márk, a Telenor eddigi jogi igazgatója veszi át, aki 17 évvel ezelőtt csatlakozott a vállalathoz.
A Pannon GSM néven alapított Telenor Magyarország 1994. március 27-én Magyarországon elsőként indított kereskedelmi GSM-szolgáltatást. A jelenleg 75 százalékban a cseh PPF Csoport, és 25 százalékban az Antenna Hungária tulajdonában álló cég a magyarországi piac egyik vezető mobiltávközlési vállalataként több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat, 3,1 millió előfizetője van. 2020 novemberében Magyarország lakosságának 99,17 százaléka részére és területének 99,75 százalékán biztosít lefedettséget.
Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?