Ragadós a magyar példa: a lengyelek is államosítják a nyugdíjvagyont
Nyugdíjreformot hajt végre a lengyel kormány. A nyugdíjalapok kötvényállományát egy az egyben átveszi az állam, amit államadósság-csökkentésre fordít, illetve lehetővé teszik, hogy az emberek visszalépjenek az állami rendszerbe - írja a Portfolio.hu.
Három opció közül választhatott, és a legradikálisabb mellett döntött a lengyel kormány. A nyugdíjrendszer átalakításáról Donald Tusk miniszterelnök elmondta, hogy az államadósság nagyobb mértékű csökkentése érdekében a nyugdíjalapok egész kötvényportfólióját államosítják. A megtakarítások 8 százalékkal csökkenthetik az államadósságot.
Tusk szerint a nyugdíjalapok túl magas költséggel működnek és hozzájárultak az államadósság megemelkedéséhez, ezért az alapok a jövőben nem fektethetnek államkötvénybe. A nyugdíjalapok a részvényportfóliókat megtarthatják, itt a befektetési korlátok változnak meg.
A piacon lévő 14 nyugdíjalapnál 87 milliárd dollárnyi vagyon volt a júliusi adatok szerint, ebből 37 milliárd dollár kötvényekben és 34 milliárd dollár részvényekben, azon belül is főként helyi részvényekben.
A korábban kötelező magánnyugdíjrendszert ugyanakkor önkéntessé alakítják át. A tagoknak dönteniük kell, hogy maradnak a vegyes rendszerben, vagy visszatérnek a tisztán állami nyugdíjhoz. A váltás lebonyolítása az utóbbi választást szorgalmazza: az embereknek mindössze három napjuk lesz, hogy nyilatkozzanak, ha a vegyes rendszerben maradnának. Aki ezt elmulasztja, automatikusan az állami nyugdíjrendszerben találja magát.
Az Erste kommentárja szerint az intézkedések között van az is, hogy ha még néhány tag marad is a nyugdíjalapjában, akkor is a nyugdíjazása előtti években fokozatosan át fogják tenni a vagyonát az állami pillérbe, és végül onnan fog nyugdíjat kapni.
Portfolio.hu

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?