Rendőrökkel védenék a bolti dolgozók és a vásárlók egészségét
Akár rendőri jelenlétre is szükség lehet a kereskedelemben, mert a vásárlók maszkviselési fegyelme csökkent az utóbbi időben - mondta az InfoRádiónak a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.
Bubenkó Csaba felhívta a figyelmet: a különféle kereskedelmi egységek több millió embert szolgálnak ki hétről hétre, és több ezer embert naponta, így a fertőzés terjedésének veszélye ezeken a helyeken igen magas kockázatú.
A munkáltatók által hozott óvintézkedések - például a pénztáraknál alkalmazott plexifalak - mellett a maszk viselése jelenthet számottevő védelmet a bolti dolgozók számára is.
A KDFSZ elnöke nem preferálja a büntetést, ugyanakkor mindenképp szükségét látná a kérdés fontosságának demonstrálását a rendőri jelenléttel- derül ki az InfoRádió összeállításából.
A maszkviselés és a máfél méteres távolság betartása nem elvárhatatlan igény, és még mindig kisebb kellemetlenséggel jár, mint az első időszak korlátozásai - véli Bubenkó Csaba.
Az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy sok vásárló egyáltalán nem visel maszkot, amennyiben mégis, rendszerint nem szabályosan, továbbá a megfelelő távolságot sem tartják be, ami az új koronavírus-fertőzöttek gyorsan növekvő számát tekintve komoly probléma lehet.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?