Schmitt Pál képzés nélküli PhD-szerzésre készül
Schmitt Pál egyelőre azért nem áll hallgatói jogviszonyban a Semmelweis Egyetemmel, mert a későbbiekben képzés nélküli fokozatszerzésre készül, és jelenleg az ehhez szükséges publikációk megírásán dolgozik - közölte a volt köztársasági elnök irodája.
Kiss Norbert irodavezető hangsúlyozta, azért szeretné tisztázni ezt, mert sokan félreértették Schmitt Pál korábbi interjúját. Mint mondta, a korábbi államfő a napokban is a PhD megszerzéséhez szükséges publikációk megírásán dolgozik, illetve azzal összefüggő konzultációkat folytat, és az említett interjúban is erre kívánt utalni azzal a kijelentésével, hogy megkezdte a doktori cím eléréséhez szükséges munkát.
Schmitt Pál egy a lemondását megelőző televíziós interjújában tett ígéretet arra, hogy megszerzi a doktori fokozatot az után, hogy a Semmelweis Egyetem megfosztotta doktori címétől. A hot! című magazinnak adott, csütörtökön megjelent interjúban azt mondta: elkezdte az iskolát, publikálnia kell szakfolyóiratokban, és most ezeket a cikkeket írja.
Az egyetem erre reagálva azt írta, Schmitt Pál nem áll hallgatói jogviszonyban velük, és nem jelentkezett a doktori iskola PhD-képzésére, sem képzés nélküli fokozatszerzésre.

Eseményajánló

Mi történne, ha egy napra minden nő szabadságra menne?