kapubanner for mobile

Sem vasárnapi pótlék emelés, sem plusz pihenőnap nap nem lesz már idén a kereskedelemben

80-100 ezer kereskedelmi dolgozót érint, hogy idén már nem változik a vasárnapi munkavégzés pótléka, és nem vezetik be a havi két szabad vasárnap kiadását sem. A kormány csak ősszel tárgyal legközelebb az érdekvédőkkel, így változás legkorábban is csak 2017 elején várható, írja a Magyar Nemzet.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma legutóbbi ülésén hivatalosan nem is esett szó a témáról, így legkorábban is csak szeptemberben kerülhet újra terítékre, mondta el a lapnak Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke. Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter azonban előrevetítette a fórumon, hogy a szabályozásban 2017 előtt nem lesz változás.

A szakszervezetek azt szeretnék elérni, hogy a jelenlegi 50 százalékos vasárnapi pótlék helyett 100 százalékért dolgozzanak a munkavállalók vasárnap, illetve a havi egy kötelező vasárnapi szünnap helyett kettő legyen a kereskedelemben.

Magyar Nemzet
Eseményajánló